Anett

Medgyesi-Szőke Anett
vagyok, feleség, egy uszkár fiú “anyukája” &
kozmetikus 🌷🙂🐶♾️

Szerelemszakma ez nekem így, 2009 óta foglalkozom
kozmetikai tevékenységgel, és szenvedélyem, hogy
segítsem a vendégeim szépségét, bőrápolását.

Szakterületem az anti-aging.

Jelenleg az Óbudai Egyetem szakoktatói szakán
szépészeti szakirányon folytatom tanulmányaimat a
jövő kozmetikusainak támogatása érdekében, illetve
a Center Kft-nél is dolgozom mint kozmetikus,
terméktanácsadó.

Munkán során arra törekszem, hogy minden
vendégem számára biztosítsam a természetes szépség
megőrzését és a fiatalos megjelenést, nemtől és
életkortól függetlenül.

Kínálatom középpontjában a manuálterápia és a
gépi kezelések összhangja áll, amely a bőr
mélyreható ápolását optimális működését és a
relaxációt helyezi előtérbe.

Ez mellett alapszolgáltatásokkal is állok a
rendelkezésedre.

Minden kezelést személyre szabok,konzultációval ,
diagnosztikával- figyelembe véve az egyéni igényeket,
bőrproblémákat, bőrállapotokat és célokat.

Hosszútávú célom, hogy vendégeim ne csak kívül,
hanem belül is jól érezzék magukat, és
megtapasztalják a szépség, az egészséges bőr és a
jóllét élményét.

Kozmetikai kezeléseim

Bőrápolás mesterfokon

A bőr nem egyforma minden nap, és egyénenként is diverzek vagyunk. Ezért számomra a tudatos kozmetikai ápolás a szalonban és otthon is, az egyik legfontosabb része a személyre szabott megközelítés.

Minden kezelés során figyelembe veszem a bőr aktuális állapotát, egyéni igényeit és a kitűzött célt.

A bőrápolásban számomra a manuális technikák, a professzionális hatóanyagok és a modern kozmetikai technológiák összehangolt alkalmazása jelenti a szakmai alapot. 

A cél nem csak egyszerűen egy kellemes kozmetikai kezelés, hanem olyan személyre szabott ápolás, amely a bőr aktuális igényeire épül, miközben a relaxáció és a feltöltődés is fontos szerepet kap.

Alap kozmetikai kezelések

Arcmasszázs

60 perc | 13 000 Ft

A kellemes, relaxáló arcmasszázs segít ellazítani az arcizmokat, miközben kellemesen felfrissíti az arcbőrt.

Arc-, nyak- és dekoltázsmasszázs

60 perc | 15 000 Ft

Komplexebb manuális ápolás az arc, a nyak és a dekoltázs területére, amely a relaxáció mellett az ápolt, frissebb megjelenést támogatja.

UH / LED terápia / Mikrodermabrázió / Hidroabrázió

15 perc | 8 500 Ft

Kezelésbe építve: 4 500 Ft

A kezelés az aktuális bőrállapotnak megfelelően választható technológiával egészíthető ki. A kezelés célja lehet a bőr frissítése, tisztítása, hidratálása vagy a hatóanyagok bejuttatásának támogatása.

SOS Hidratálás

30 perc | 10 500 Ft

Intenzív hidratáló ápolás vízhiányos, feszülő vagy komfortérzetét vesztett bőr számára.

SOS érzékeny bőr kezelés

60 perc | 16 000 Ft

Kíméletes, komfortfokozó kezelés érzékeny, reaktív vagy könnyen irritálódó bőr számára.

SOS Tini bőr kezelés

60 perc | 18 900 Ft

A fiatal, problémásabb bőr igényeire kialakított kozmetikai kezelés.

OSMO Clean & Peel

15 perc | 4 000 Ft

Gyors, frissítő tisztító és peeling kezelés, amely önállóan vagy más kozmetikai kezelés kiegészítéseként is alkalmazható.


Klasszikus kozmetikai kezelések és festések

A klasszikus kozmetikai szolgáltatások között megtalálhatók a szemöldök és szempilla ápolásához, formázásához és kiemeléséhez kapcsolódó kezelések.

Szempilla festés

4 200 Ft

Szemöldök festés

3 200 Ft

Szemöldök formázás

3 000 Ft

Classic szemöldök styling

Új szemöldökforma kialakítása és festése.

6 500 Ft

Szemöldök laminálás

8 500 Ft

Szemöldök laminálás + festés

10 500 Ft

Szempilla lifting festéssel

12 000 Ft


Gyantázás / Wax kezelések

A szőrtelenítéshez DEPILFLAX / ITALWAX wax rendszert használok. Több terület együttes igénybevétele esetén egyedi árajánlat kérhető.

Intim terület csak hölgyek részére.

Arc és felsőtest

  • Bajusz gyanta – 2 100 Ft
  • Arc gyanta (bajusz, áll) – 3 650 Ft
  • Hajvonal – 2 550 Ft
  • Hónalj – 3 700 Ft
  • Has – 2 900 Ft
  • Hát gyanta férfiaknak – 7 500–10 000 Ft

Kar és kéz

  • Kar könyékig – 3 800 Ft
  • Kar teljes – 4 100 Ft
  • Kézfejek + kézujjak – 2 200 Ft

Láb

  • Láb térdig – 4 100 Ft
  • Comb – 4 700 Ft
  • Teljes láb – 7 900 Ft

Intim területek

  • Bikini vékony csík – 4 200 Ft
  • Bikini vastag csík – 5 250 Ft
  • Intim / Brazilian, Hollywood style – 9 500 Ft
  • Fenék belső ív – 4 000 Ft
  • Fenék – 4 200 Ft
  • Gyanta csík – 2 300 Ft

Speciális kozmetikai kezelések

Carbon Peeling

Mélytisztítás • Pórusfinomítás • Bőrmegújítás • Ragyogó bőr

A Carbon Peeling korszerű, non-invazív lézeres bőrmegújító kezelés, amely a szénmaszk és a Q-kapcsolt Nd Yag lézer kombinációjával dolgozik, és fájdalommentes.

A kezelés célja a bőrfelszín megtisztítása, a pórusok megjelenésének finomítása, a fokozott faggyútermelés mérséklése, valamint a frissebb, egyenletesebb és ragyogóbb bőrkép támogatása.

Különösen jó választás lehet fakóbb, zsírosabb, tágabb pórusú vagy egyenetlenebb bőrfelszín esetén, de bőrmegújításnál is.

Carbon Peeling – komplex arckezelés

25 000 Ft

Carbon Peeling – arc, nyak, dekoltázs kezelés

30 000 Ft

Carbon Peeling kúra

4 alkalmas kúra – arc
100 000 Ft helyett 90 000 Ft

4 alkalmas kúra – arc, nyak, dekoltázs
120 000 Ft helyett 105 000 Ft


Anti-aging és problémás bőrre fókuszáló kezelések

Anti-aging kezelés

60 perc | 27 500 Ft

Letisztítás, peeling, tonizálás, LED terápia, ultrahangos hatóanyag-bevitel a bőrtípusnak megfelelő szérummal, szemkörnyék-ápolás, lifting masszázs és maszk.

A kezelés célja a bőr hidratáltságának, komfortérzetének és feszesebb, üdébb megjelenésének támogatása.

Kiegészítő tisztítás

5 200 Ft

Más kezelés mellé kérhető, amennyiben az arctisztítás beépíthető az adott kezelésbe.

Anti-Akne kezelés

90 perc | 25 500 Ft

Olajos kifényesedésre, gyulladásra és gyakori pattanások megjelenésére hajlamos bőr számára, különösen akkor, ha a manuális nyomkodás nem javasolt.

Akne-Control kezelés

90 perc | 29 500 Ft

Letisztítás, biológiai előkészítés, Oxygen gél maszk, manuális tisztítás, ampulla, LED terápia, szérum és maszk,befejezőkrém.

Hátkezelés

60–75 perc | 16 900 Ft

Letisztítás, felpuhítás, tisztítás, LED terápia, pórusösszehúzó maszk és befejezőkrém


OxyPod kezelések

OxyPod – intenzív bőrmegújítás

Hámlasztás • Oxigenizálás • Táplálás • Ragyogás

Az OxyPod egy komplex, látványos bőrmegújító kezelés, amely egyetlen protokollban ötvözi a hatékony hámlasztást, a bőr oxigenizálását és revitalizálását.

A kezelés segít eltávolítani az elhalt hámsejteket, finomítani a bőrfelszínt, javítani a bőr textúráját, miközben támogatja a frissebb, üdébb és ragyogóbb bőrkép kialakulását.

Különösen jó választás lehet fakó, fáradt, egyenetlen textúrájú vagy vízhiányos bőr esetén, illetve akkor, ha gyors és látványos bőrfelfrissítésre vágysz.

Az OxyPod kezelések különböző kombinációkban érhetők el. Az alapkezeléshez ultrahangos hatóanyag-bevitel, rádiófrekvenciás kollagénstimuláció, LED-fényterápia és masszázs is társítható, így a kezelés intenzitása és célja személyre szabható.

Kinek ajánlom?

• fakó, fáradt bőrre
• egyenetlen bőrfelszín és bőrtextúra esetén
• hidratáltságát vesztett bőrre
• revitalizálásra és bőrfelfrissítésre
• anti-aging kozmetikai ápolás részeként
• ragyogóbb, üdébb bőrkép eléréséhez
• olyan esetekben, amikor látványos bőrmegújításra van szükség, hosszabb regenerációs idő nélkül.

OxyPod kezelési szintek

OxyPod Hámlasztás
Hámlasztás és oxigenizálás a frissebb, tisztább és ragyogóbb bőrképért.

45 perc | 20 000 Ft

OxyPod 2in1
Hámlasztás és oxigenizálás a frissebb, tisztább és ragyogóbb bőrképért + ultrahangos hatóanyag-bevitel.

60 perc | 26 500 Ft

OxyPod 3in1 Extreme Firming
Hámlasztás + rádiófrekvenciás kollagénstimuláció + ultrahangos hatóanyag-bevitel.

75 perc | 36 500 Ft

OxyPod 4in1 Extreme Firming & LED Therapy
Hámlasztás + rádiófrekvenciás kollagénstimuláció + ultrahangos hatóanyag-bevitel + LED-fényterápia.

90 perc | 39 900 Ft

OxyPod 5in1 Extreme Firming & LED Therapy & Massage
A komplex OxyPod protokoll hámlasztással, RF-kollagénstimulációval, ultrahangos hatóanyag-bevitellel, LED-fényterápiával és masszázzsal kiegészítve.

120 perc | 42 000 Ft


Institut Esthederm kezelések

Az Institut Esthederm kezelései lehetőséget teremtenek arra, hogy a professzionális bőrápolás mellett a kozmetikai kezelés a feltöltődés és relaxáció élményét is megadja.

A kezelések során a bőr aktuális állapotához és igényeihez igazított professzionális protokollok kapnak szerepet.

Insta Glow

30 perc | 15 750 Ft

A tiszta bőr szakértője.

Insta Glow + Mélytisztítás

Mélytisztítás | Hidratálás | Masszázs

60 perc | 20 000 Ft

Oxy kezelések

Oxy’SMOOTH

Oxigenizálás | Hidratálás | Ragyogás

60 perc | 25 000 Ft

Oxy’PURE

Oxigenizálás | Mattítás | Tisztítás

60 perc | 25 000 Ft

MULTI PEEL kezelések

RADIANCE

Hámlasztás | Halványítás | Ragyogásfokozás

60 perc | 27 000 Ft

REPULP

Hámlasztás | Feszesítés | Hidratálás

60 perc | 27 000 Ft

PURITY

Hámlasztás | Tisztítás | Nyugtatás

60 perc | 27 000 Ft

ANTI-AGING kezelések

ESTHE’LIFT

Lifting | Arckontúr | Feszesítés

60 perc | 31 000 Ft

ESTHE’LIFT+

90 perc | 35 000 Ft

EXCELLAGE’S

Bőrtömörség | Rugalmasság | Teljeskörű bőrfiatalítás

60 perc | 33 000 Ft

Excellage

Luxus anti-aging kezelés a mindennapi ragyogásért.

120 perc | 43 000 Ft


Cliniccare professzionális kezelések

A svéd CLINICCARE professzionális kozmetikai rendszer magas aktívösszetevő-tartalmú formulákkal dolgozik. A kezelések között hidratáló, pigmentfoltokra, aknéra, valamint intenzív bőrápolásra fókuszáló protokollok is megtalálhatók.

REFRESH – Hidratáló kezelés

22 000 Ft

Lemosás, peeling, tonizálás, szérumos hatóanyag-bevitel, fátyolmaszk, krém és fényvédő.

GLOW – Pigmentfolt kezelés

22 000 Ft

Lemosás, peeling, tonizálás, szérumos hatóanyag-bevitel, fátyolmaszk, krém és fényvédő.

PURE AKNE kezelés

22 000 Ft

Lemosás, peeling, tonizálás, szérumos hatóanyag-bevitel, fátyolmaszk, krém és fényvédő.

CARBOXY kezelés

25 000 Ft

Lemosás, peeling, tonizálás, CARBOXY maszk, szérumos hatóanyag-bevitel, fátyolmaszk, krém és fényvédő.

MELTING COLLAGEN kezelés

25 000 Ft

Lemosás, peeling, tonizálás, szérumos hatóanyag-bevitel, MELTING maszk + aktivátor, krém és fényvédő.


GERnétic kozmetikai kezelések

A GERnétic több mint 60 éves tudományos és kozmetikai háttérrel rendelkező professzionális rendszer. A kezelések a bőr regenerálására, stimulálására, oxigenizálására és a szemkörnyék ápolására helyezik a hangsúlyt.

Re-Charge kezelés

Letisztítás | Tonizálás | Regenerálás | Stimulálás | Masszázs

22 000 Ft

Double-Up O2 kezelés

Letisztítás | Tonizálás | Peeling | Oxigenizálás | Masszázs

25 000 Ft

Intensive Eye kezelés

Letisztítás | Stimulálás | Lifting | Szemmaszk + fólia | Masszázs

20 000 Ft


Casmara Premium Eye kezelés

Presszoterápiás szemkezelés masszázzsal

A szemkörnyék érzékeny terület, amely különleges, célzott ápolást igényel. A kezelés a professzionális szemkörnyék-ápolást masszázzsal és presszoterápiás szemüveggel egészíti ki.

Premium Eye kezelés

40 perc | 17 000 Ft

Lemosás, peeling, tonizálás, ampullás hatóanyag + masszázs szemüveg 15 perc, masszázs és szemmaszk.

Premium Eye bérlet

4 × 40 perc | 60 000 Ft


Testkezelések

A testkezelések célja lehet a testkontúr támogatása, a bőr és kötőszövet állapotának javítása, a nyirokkeringés támogatása, valamint a kozmetikai kezelések hatásának fokozása.

Kavitáció

1 alkalom / 30 perc: 10 000 Ft

3 alkalom: 25 000 Ft

10 alkalom: 80 000 Ft

Multipoláris RF

1 alkalom / 30 perc: 10 000 Ft

3 alkalom: 25 000 Ft

10 alkalom: 80 000 Ft

Hullámmasszázs / nyomásterápiás hullámmasszázs

A nyomásterápiás hullámmasszázs támogatja a nyirokkeringést és a szövetek közötti folyadékáramlást, ezáltal kiegészítője lehet a különböző testkezeléseknek.

30 perc

1 alkalom: 6 000 Ft
3 alkalom: 15 000 Ft
10 alkalom: 39 000 Ft

LipoLézer

1 alkalom / 30 perc: 10 000 Ft

3 alkalom: 25 000 Ft

10 alkalom: 80 000 Ft


Wiener Premium Wrapping™

A Wiener Premium Wrapping™ prémium kategóriás, természetes anyagokkal dolgozó aromaterápiás testfáslizási módszer.

A kezelés személyre szabható, és alkalmazható többek között alakformálás, méretcsökkentés, karcsúsítás, cellulit, striák, bőr- és kötőszövet-feszesítés, valamint a nyirokkeringés támogatásának céljából.

20 000–22 000 Ft / alkalom

HAMAROSAN!


Nem tudod, melyik kezelést válaszd?

Nem szükséges előre pontosan tudnod, hogy melyik kezelés lenne számodra a legmegfelelőbb.

A kezelés kiválasztása előtt figyelembe veszem a bőröd aktuális állapotát, az esetleges érzékenységet, a bőrproblémákat, a mindennapi bőrápolási szokásaidat és azt is, hogy milyen eredményt szeretnél elérni.

A konzultáció és a bőr állapotának felmérése segít abban, hogy az adott alkalommal valóban a számodra megfelelő kozmetikai kezelést válasszuk.

A kezelések árai bruttó árak.

 Az árlista 2026. január 1-től érvényes. Az árváltoztatás jogát fenntartom.

Időpontfoglalás

Szeretnél egy kis időt szánni magadra, felfrissítenéd a bőrödet, vagy célzottabb kozmetikai ápolást keresel?

Várlak személyre szabott kozmetikai kezelésekkel, professzionális technológiákkal és a bőröd aktuális igényeire épülő szakmai megközelítéssel.

Bejelentkezés szükséges.

Időpontok előre egyeztetett, rugalmas időpontokban.

Telefon: +36 70 771 08 08
E-mail: [email protected]